Visszaemlékezés a Cowbells 2 meccsre

Beszámoló Vissza

Visszaemlékezés a Cowbells 2 meccsre

Pásztor Péter újabb remek beszámolója

Vasárnap kezdődött a középszakasz, de egy döntős hely már el is kelt az idei Fezen Divízió 1-ben. A Székesfehérvár Enthroners biztosította be a helyét a fináléban egy Miskolc Renegades elleni magabiztos, 55-0-s győzelemmel.
Eközben azonban az Eagles sem tétlenkedett. A Budapest Cowbells kettes számú csapata „utazott” hozzánk az Építők pályára.
Jóllehet a csapatokat szikrázó napsütés és tikkasztó kánikula várta, a Sasok feje fölött sötét fellegek gyülekeztek. A támadó sorban olyan méreteket öltöttek a sérülések, amit már nem egyszerű tolerálni. A két kezdő futó, a tailback Zsila Dániel és a fullback Ragó László, valamint a frissen igazolt elkapó, Hunya Péter már szezon elején komoly, „season ending” sérüléseket szenvedtek. Az elmúlt hetek Divízió 2 és HFL mérkőzésein még két elkapó, Malik Mátyás és a válogatott Mészáros Márton is végleg kidőlt a sorból. További apróbb sérülések és betegségek miatt egyetlen fullback sem tudott részt venni a vasárnapi mérkőzésen, ami nagyban megnehezítette az általában futásokra építő edzői gárda dolgát.
Elcsépelt fordulat, de ami ez után következett, arra bizonyára kevesen számítottak.
A védő falemberből ideiglenesen fullbackké avanzsált Sebők Ádám fantasztikusan törte az utat a futók előtt, akik az ifjú tehetséggel, Lehmann Alberttel az élen köszönték szépen és megállíthatatlanul termelték a yardokat. Aztán a gólvonal közeli szituációkban az edzők újra és újra Sebők kezébe adták a labdát, aki a támadófal aktív közreműködése mellet összesen 3 (három!) alkalommal tört be a Cowbells célterületére. Nem kérdés, hogy ezzel a teljesítménnyel az ideiglenesen beállított defensive endet választották a mérkőzés legjobb támadó játékosának.
De ne rohanjunk ennyire előre!rnA mérkőzés magabiztos Eagles dominanciával kezdődött. Az Osvald Ádám vezette offense megállíthatatlanul tört előre. Sebők futott, illetve Lamarco Crawford visszahordott és elkapott touchdownjai után az első negyed 20-0-s Eagles vezetéssel zárult. Védő oldalon a középső linebacker Csehi Gyula szinte önkívületi állapotban játszott, egyetlen negyed alatt 6 (hat!) szerelést mutatott be.„A másik középső linebacker, Deák Gergely szintén remek formában játszott, egy kiütött labda összeszedése mellett 3 irányítócsomagolásban és további 3 szerelésben is vett részt.” Ilyen egyéni teljesítmények mellet bizonyára nem volt könnyű dolga az edzői gárdának, amikor Csehi Gyulát választották a mérkőzés legjobb védőjének.
Az említett fumble-on kívül a védelemnek többször is sikerült labdát szereznie. A Cowbells 2 három alkalommal is sikertelenül próbálkozott 4. kísérletre, így turnover on down-okkal újra és újra rövid pályát kapott az offense. A labdaszerzésből a speciálisok is kivették a részüket. Két egymást követő kirúgást sikerült összeszednie előbb Victor Allen Williams Jr-nak, majd Tóth Róbertnek.
Az offense pedig nem volt rest pontokra váltani a lehetőségeket. A korábban említett Sebők és Crawford touchdownokon kívül Varga Dávidnak is sikerült befutnia a Cowbells 2 end zone-jába. A rúgó Pintér Patrik további 2 field goallal és 5 berúgott extra ponttal járult hozzá a csapat sikeréhez.
A Cowbells 2 természetesen egy pillanatig sem adta fel a meccset. Először 23-0-s állásnál egy visszahordott kickoffal, majd egy picksix-el terrorizálták az Eagles speciálisait és az offense-t, majd 47-14-nél, a mérkőzés utolsó másodperceiben egy elkapott TD-vel betörtek a védelem mögé is.
A végeredmény tehát 47-20 lett, ami annyit jelent, hogy a csapat nagyon-nagyon közel került a döntőbe jutáshoz. Egész konkrétan olyan közel, hogy a középszakasz utolsó két mérkőzésén vereséget szenvedve is döntőbe juthat az Eagles. Mindössze arra kell odafigyelni a fiúknak, hogy az utolsó fordulóban a Renegadestől ne kapjanak ki 25 pontnál nagyobb különbséggel. A Sasok jelenlegi formáját elnézve ez egyáltalán nem tűnik elérhetetlen célnak.
A soron következő Enthroners elleni mérkőzés tehát teljesen tét nélkül fog zajlani, legfeljebb egyfajta erőpróbának tekinthető a döntő előtt. A legfontosabb, hogy egységesen és egészségesen vonuljon le a csapat a First Fieldről, hogy a Renegades elleni „elődöntő visszavágón” minél jobb teljesítményt tudjon nyújtani.
GO EAGLES !rnrnA képért köszönet a Hungarian Football-nak

2017-06-21 11:09:37