Ezüstérem a Divízió 1-ben

Beszámoló Vissza

Ezüstérem a Divízió 1-ben

Éremmel zárta története első Divízió 1-es szezonját a Budapest Eagles amerikai futball csapat/család/közösség.

A szombati döntő nagy küzdelmet, jó játékot, ám a látottakhoz képest nem elég szoros mérkőzést hozott. Izgalom volt bőven, ám az Eagles döntő pillanatokban nagyokat hibázott, és a mérkőzés második negyedében lényegében megverte magát. Ha egy csapat a bajnoki döntőben 3-szor adja el a labdát gólvonal közeli szituációkban, az jó eséllyel ezüsttel a nyakában megy haza. Persze ez erős túlzás, a mérkőzés valójában ennél sokkal több izgalmat tartogatott:
A döntőt a védelmek kezdték erősebben, így Csehi Gyula labdaszerzése után 0-0-lal, Eagles támadással fordult a két csapat a 2. negyedre. Ekkor került az első homokszem a gépezetbe. Egy magas longsnap után a punter Beretka József csak térdre ereszkedve tudta felkapni az end zone felé pattogó labdát, így viszont azonnal véget ért a játék az Eagles 10 yardosán. A labda a Fehérvárhoz került, akik ki is használták az adódó lehetőséget. Antonio Roane egy futott touchdownnal büntetett. (7-0)
Az Eaglest szerencsére nem törte meg a kapott pont, és a támadósor kőkemény blokkokkal és nagyszerű futásokkal végighengerelt a pályán, csak hogy az ellenfél 10 yardosán egy rosszul kivitelezett trükkös játék után eladja a labdát. Ugyan Lamarco Crawford még a félpálya előtt megállította az interceptiont fogó védőt, ám az Enthroners támadósora kizárólag sárga zászlós first downokkal (egy felesleges és két véleményes védő szabálytalansággal) egészen első és goalig „menetelt”. A TD-t végül Erős Márk futotta meg. (14-0)
Alig 3 perccel az első félidő vége előtt visszakapta a labdát az Eagles, ám nem tudott mit kezdeni vele, így az még egyszer visszakerült az Enthronershez. Kevéssel a játékrész vége előtt Erős hosszú labdát eresztett el a szélre, amiből Berg Zoltán elcsúszása után hatalmas játék lett. Victor Williams hiába vitte le a támadót az utolsó pillanatban, a következő játékban, mindössze 20 másodperccel a 2. negyed vége előtt az Enthroners újabb pontokat szerzett. (21-0)
A második játékrészt egy rontott onside kickkel kezdte az Eagles, de a védelem ezúttal pontszerzés nélkül tartóztatta fel a Sasok 40-eséről induló Fehérvárt. A negyedik downos labdaszerzés után egészen merész taktikára váltott az Eagles: elkapók nélküli formációval állt fel a támadó sor. A nagyfiúk óriási lyukakat nyitottak az Enthroners frontján, ahol az apró Lamarco Crawford és a többi futó elképesztő cikázások közepette termelték a yardokat. Aztán a red zone-hoz érve újra elveszítette a labdát a pesti offense.
Az Enthroners támadósorozatát Victor Williams zárta rövidre, aki egy szélső futásnál kiverte a fehérvári irányító kezéből a malacbőrt és villámgyorsan meg is szerezte azt. A 30-asról induló támadás hamarosan Didi touchdownjával zárult, így a harmadik negyed közepén 2 td-re zárkózott az Eagles (21-7).
A fehérvár gyorsan válaszolt és 2 hosszú passz után egy újabb hatpontossal és a mérkőzés 5. sikeres extrapontjával beállították a 28-7-es végeredményt.
Az Eaglesnek az utolsó támadósorozatban egy trükkös játékkal nem csak az ellenfelet, de még a bírókat is sikerült zavarba hoznia, akik sajnos tévedésből nem adták meg a veterán Nagy Nándor karrierjének vélhetően utolsó elkapását.
Az óra ezután már gyorsan lepörgött, az Eagles pedig sorakozhatott az ezüstéremért.
A találkozó hangulata és szervezése egyébként méltó volt egy Divízió 1-es döntőhöz. Számunkra különösen jó volt látni a vendég lelátón szurkoló tömeget. Az új arcokat legalább annyira, mint azokat, akik minden mérkőzésre elkísérnek minket. Úgy gondoljuk, hogy a Budapest Eagles egy nagyszerű közösség, ahol a újonc junior játékostól a visszavonulást fontolgató veteránig, a vezetőedzőtől a szertárosig, a „kisfiáért” szorító anyukától a zöld füstöt eregető ultráig mindenki megtalálja a helyét.
Büszkék vagyunk a mostani eredményünkre, a bajnokságban elért 5 győzelmünkre, illetve arra, hogy ezt ilyen sokan és sok munkával együtt hoztuk össze. Természetesen mindent megteszünk, hogy jövőre még ennél is jobb helyezést érjünk el a Divízió 1 küzdelmeiben.

2017-07-18 13:15:45